2016. okt. 14.

Hagyom, hogy meséljen...

Szegedi Katalinnal, a magyar meseillusztrátorok állócsillagával nagyjából két éve egyeztetjük a vizitálást, de a ráérős beszélgetést mindig beelőzi valami. Hol legújabb könyvét kíséri nyomdába, vagy saját kiállításán sztorizgat… hol éves mesenaptárját készíti, vagy workshopot vezet… hol gyerekfesztiválra hívják, vagy svéd fordítást felügyel, de Katalin tempóját nem lassítja az idő.




Így kész ajándék ez a fél délután, amikor isteni pástétomait teszteljük a kerti étkezőjében és a megszokott, indíttatásról-hitvallásról -tervekről szóló életrajzi riport helyett inkább saját otthonának meséjét - a felújítás kalandját, sőt a „nyitott napok” forgatókönyvét is - megtudhatjuk tőle:




 -„A családi legenda úgy szól, hogy ezt a gyönyörű házat a kisfiunknak köszönhetjük! Hisz vele, a harmadik gyermekkel kezdtünk házat keresni budapesti lakásunk után. Elsősorban régi házat szerettünk volna, mert azt a hangulatot, amit egy idő rágta épület nyújt, azt a legszebb új ház sem tudja megadni. Már a kilencedik hónapban voltam, amikor álmainkat részben feladva egy szentendrei házat készültünk lefoglalózni… azonban az a bizonyos másnap máshogy alakult. A kisfiam aznap született meg.  A férjem lemondta hát az alkut, és kezdődött elölről a házkeresés. A családom  aztán  egyik nap hatalmas lelkesedéssel rontott be hozzánk a kórházba:  megtaláltuk álmaink otthonát, egy régi házat a Duna másik oldalán!  Innentől fogva aztán felgyorsultak az események… 



A felújítás fontos szempontja volt, hogy visszaállítsuk, sőt hűen megőrizzük a ház eredeti jellegét. A férjem annak idején rengeteget kutatott- tervezett, hogy vajon hogy is lehetett mindez régen. Jó lett volna az alaprajzon kívül régi fotókat látni az eredeti állapotról, de ilyeneket nem találtunk. Annyit tudtunk csupán, hogy az 1920-as években épült ház egy polgári család nyaralójaként szolgált, amit az államosítások idején az eredeti tulajdonosoktól elvettek és más családokat költöztettek bele. Nem akartuk őket háborgatni, ám amikor megkerestek minket, megnyugodtak, hogy jó kezekbe került néhai otthonuk! Pedig az átépítés kezdetén fél évig csak bontottunk…  A ház egyik legkarakteresebb jellegzetessége, a lépcsőház például hiányzott. A nappali gyönyörű, kétszárnyú ajtaját pár házzal odébb, egy disznóól oldalának támasztva találtuk meg, mielőtt újra visszaépítettük. Megviselt felülete emlékeztet a ház hányatott történelmére, de mi épp így szeretjük. Ahogy nagy kedvencünk a hozzáépített napfényes műterem is! Erre azért volt szükség, mert a tájolásból adódóan az összes szoba sötét volt a grafikai munkákhoz. Az új épületrészt a férjem tervezte és ebben is igyekezett megtartani a ház, illetve a környék korabeli építészeti stílusát.




Az én műtermemen kívül még egyéb műhely is helyet kapott a házban, így a férjem fotóstúdiója illetve egy kisebb nyomda. Bár Ő nem hivatásos fényképész, de antikolt medáljaimról tárgyfotókat és képeimről –kollázsaimról reprodukciókat készít. Senki másra nem bíznám ezt a feladatot. Igazi társként mellettem áll, amikor nyitott közösségi térként működtetjük a házunk. Minden évben, húsvét és karácsony előtt „Nyitott Műteremvásárt és Kiállítást” rendezünk, az év végit mindig november utolsó hétvégéjén. Az évek során egyre népszerűbbek lettek ezek az alkalmak, nem csak a környékről, hanem az ország minden tájáról érkeznek látogatók, három napon keresztül. Mindig nagyon jól érzi magát mindenki, mert az alkotások nézegetésén kívül igazi családias hangulatban várjuk a látogatókat. Jókat lehet beszélgetni egy pohár borral vagy teával a kézben, ráadásul saját készítésű finomságokkal szoktuk meglepni a betérőket.




Ugyancsak más arcát mutatja átrendezett otthonunk, mióta a „MagnóliákMűhelye” társaság segítségével illusztrációs workshopokra is vállalkozom. Ezeknek a tematikája mindig valamelyik könyvem illusztrációi köré szerveződik, az adott stílusban készítünk képeket a résztvevőkkel, akik nem feltétlenül rendelkeznek rajztudással. A siker érdekében a kollázs technikáját választottam, így mindig gyönyörű alkotások születnek. Egy ilyen közös vidám alkotónap mindannyiunkat feltölt és munka közben én is sokat kapok a vendégeimtől.




Nálam járva talán nekik is feltűnt már, hogy otthonom és illusztrációim stílusa nyilvánvalóan egy kölcsönhatás, melyben olykor nehéz kitalálni, hogy mi alakítjuk-e a házat, vagy ő minket… Azt hiszem, ugyanazzal a szemlélettel állok a témához, ahogyan a képeimhez is: tisztelem azt, ami régi! Aminek története van. Hagyom, hogy a tárgyak maguktól meséljenek, ezáltal tovább élnek az általam illusztrált könyvekben, vagy a saját meséimben… „

Aki kíváncsi rájuk, járjon utána november 25. és 27. között Katalinnál, a mesék házában!


Október-novemberi vizitkártya cikkem nyomtatásban a Széplak magazinban! Ha tetszik, add tovább hírét és gyere a Vizitkártya közösségbe, ahol máris indulunk a következő otthonba, élménybe!



2016. szept. 23.

Paplakból nyaraló

A Balatonfüred központjában megbújó épület még 1816-ban épült, mint a fazsindelyes „kerek templom” elődjéhez tartozó lelkészlak. A helyszínt – mely a tihanyi apátság birtokainak része volt  - a levéltári jegyzeteken kívül egy 1878-ban megjelent balatoni útikönyv is dokumentálja.



Majd a kommunizmus évtizedei alatt a „szokásos kollektív” sorsra jutott: a polgári életmódra jellemző hat szobát és tágas konyhát szűk lakásokká darabolták és kiutalták. A ház sokáig a szomszédos Árkád Szot-üdülő (ma Anna Grand Hotel) technikai személyzetének adott otthont, majd egy kudarcba fulladt magánfelújítást követően, levert vakolattal, félig szétbontva várta jobb sorsát. A szerencse egy építészmérnök-pedagógus házaspár személyében érkezett, akik újsághirdetés alapján bukkantak a házra ’98 nyarán. Már napok óta járták a környéket, hogy egy vízközeli házat találjanak domboldali telkük helyett, ahol csak sátrazásra nyílt módjuk gyermekeikkel.




-Igazi szerelem volt első pillantásra, hisz mindketten egyszerre láttuk meg a kivételes lehetőséget e házban! – emlékszik vissza az élményre Kláriamikor feltárult előttük az utca forgalmától rejtőzködő, támfallal védett kert és az épület látványa. S ez a végtelen lelkesedés röpítette át őket a felújítás évein, ami felért egy teljes építkezéssel. Hiszen a villa nem csak visszakapta eredeti  hangulatát, sőt részleteiben korhűbb lett, mint valaha, de teljesen meg is fiatalodott, azaz a legmodernebb technikával felszerelt. Dr. Gerzsenyi Albert építészmérnök tervei alapján, az utólag felhúzott válaszfalakat elbontva visszakapta az eredeti, polgári jellegét, melyet nagy árnyas terasszal és ligetes kerttel gazdagítottak. 





A konyha és a nappali, - mint impozáns közösségi terek - újra fellélegeztek és a tágas előszobához, valamint az üveges verandához kapcsolódva átjárhatóvá váltak. Nyáron a hatalmas ablakok és szárnyas ajtók, télen az épített kandalló, az antik vaskályha és sparherd biztosítja a kellemes klímát a térben. Mellettük az három szeparált hálószoba és külön fürdőszobák jelentik az elvonulásra alkalmas, intim tereket, akár tizenöt főnek. 




Az épület egyik ékessége, a reformkori fürdőváros hangulatát idéző faszerkezetű veranda, mely friss színezetet, élénk burkolatot és berendezést kapott. Speciális, az eredetivel egyező kék és opál üvegeit egy budakeszi üveges mesternél találta meg Klári, akinek az építkezés alatt komoly szenvedélyévé vált a kincsvadászat. 

Kalandos portyái során vastelepekről, piacokról, családi hagyatékból, kereskedésekből válogatta össze értő szemmel az egyes helyiségekbe illő darabokat, melyek aztán Albert végtelenül precíz és gyakorlatias tervei alapján integrálódtak a ház arculatába. Több artdeco bútor és korhű porcelán származik a füredi Konczantikvitásból, ahol kérésre restaurálás és egyedi stílbútor- beépítést is vállalnak a hozzáértő tulajdonosok.




A villa korabeli berendezésébe szépen belesimulnak Klári kedvenc színes balatoni retró plakátjai, a dédnagymama falikárpitja, sőt még azok a modern skandináv bútorok is, melyeket már a fiatalok hoztak a házba. Mert a kisgyerekekből jó nevű építészek, designerek lettek (Gerzsenyi Judit és András), akik fiatalos lendülettel járultak hozzá a villa kontrasztos stílusához. (az Ő házukat is bemutatta már a vizitkártya itt!) Így talán a szülők gondolkodásának és e csodaszép füredi házban töltött felhőtlen nyaraiknak is köze lehet a megörökölt jóízléshez..." 


E különleges villát bemutató teljes cikkem az "A mi otthonunk" magazin szeptemberi lapszámában jelent meg nyomtatásban. H tetszett, vedd meg a lapot és csatlakozz a Vizitkártya face-közösségéhez, hogy értesülj a következő kalandozásomról is! Köszönöm a megosztást! 


  

2016. szept. 15.

Vidám kis retró, Budán

Juditot csak pár éve ismerem, de valamiért nagyon összehangolódtunk e rövid idő alatt. Többek között talán az "ösztönös ráérzés képessége" köt össze minket, amivel saját, lakott környezetünket sokkoljuk rendszeresen, magunk és mások szórakoztatására... S amely stílus nehezen behatárolható, ám szerencsére távol áll a konvencionálistól, sőt a divatos jelzőt sem tűri magán. Ezen a képen egy antikfióknyi primulát piacoztunk össze épp:


Így történt, hogy bemutattam már Nektek balatoni nyaralóját, a Sine Curát és budai otthonának titkos kertjét is, ahol sok ötletet és lelőhelyet osztott meg velem-velünk...  Elég megosztó, a hazai magazinvilágból kissé kilógó, amolyan "vizitkártyás" anyagok ezek, az élet valódi alternatívái, ha értitek mire gondolok...





Most, amikor a szomszédos, lehasznált kislakás átalakítására is vállalkozott, nem kellett kétszer mondania, hogy azonnal átnyargaljak megnézni a munkafázisokat és az eredményt. Külön érdem, hogy a kizárólag saját ötletekből és látványos megoldásokból álló, ám szerény költségvetésű projektet három gyermeke is aktívan végig asszisztálta.
A korhű és stílusos berendezés kedvéért Judit alaposan beleásta magát az 194o-ben épült Bauhaus ihletésű budai bérház történetébe, ahogy azt lakóhelyük, a szomszédos neobarokk épületnél is megtette. Véleménye szerint fontos, hogy ismerjük saját városunk, kerületünk és a házunk múltját ahhoz, hogy igazán otthonosan érezhessük magunkat benne. Ez a fajta kutatómunka az értékes ismeretek mellett jó szórakozás és kitűnő stílusiskola is egyben, hisz a megismert történelmi kor tálcán kínálja az adott időszak jellegzetes lakberendezését, divatos bútorait, dísztárgyait, azaz a komplett életérzést. Innentől pedig jöhet a szenvedélyes hajtóvadászat, míg a fejben megálmodott berendezés kellékeit apróhirdetésekből, piacokról, ismerősöktől, lomtalanításokból összeszedi az ember…


Így tett Judit is,aki a gyűjtőmunka mellett a bútorfelújításba is belekóstolt, s mi több a festési-burkolási munkáktól sem riadt vissza. Sőt, kamasz fiait, Boldizsárt és Barnabást is sikeresen bevonta a felújításba, így mindössze egy kőművest és egy villanyszerelőt használt el a szakipari feladatokra. A srácok és mamájuk közösen gletteltek, festettek, tapétáztak, padlóztak, csiszoltak és mázoltak, míg a színek összehangolásában a legkisebb testvér, Berta segédkezett. A ház eredeti stílusa szerint próbálták visszaállítani a részleteket: a boltíveket visszabontatták, a felszabdalt tereket kinyittatták, a jellegtelen nyílászárókat egy bontásból beszerezve régiekre cserélték. A ház támfallal védett, sosem használt kertjét beültetésekkel és színes bútorokkal bevonták a látványba.



A szobákba helyet kaptak antik hatású és retró bútordarabok is – köztük néhány ritkaság - melyeket hol modern társaikkal, hol korhű tárgyakkal házasítottak. Így a vateráról érkező piros Franz Fertig kanapé mellé saját kárpitozású Köln kagylófotel és lakkozott retró dohányzóasztal került, melyeket ikea lámpabúra és kortárs akvarellek körítenek.



Az étkező 7o-es évekbeli házgyári bútorát betonszürke festékkel és műbőr kárpittal keltették életre, s mögötte a falat pesti sanzonok kottái burkolják a Rózsavölgyi zenekiadó üzletéből..




A spájzból született teakonyha monokróm-ipari hangulatát zöld lábazatfestékkel, kiszolgált Lada fényszórókkal, lemezautókkal, retró ventillátorral, régi fotókkal és üzemi táblákkal fokozták, melyek beszerzéséhez ugyanolyan kalandos történet fűződik, mint a lakás valamennyi darabjához.




S talán ez, a tárgyakból áradó végtelen személyesség, a lazára vett nosztalgiázás veszi le a lábáról a látogatót, aki belép ebbe a jó ízléssel rekonstruált sosemvolt-díszletbe.


A cikket nyomtatásban az Otthon&kert szeptemberi számában találjátok. Ha tetszett, osszátok meg a hírét és gyertek a Vizitkártya klubba, ahol már készül a következő hír és magazinos megjelenés egy újabb egyedi otthonról... Ugye jöttök velem?