2014. ápr. 19.

Törékeny tojások és fekete bárányok. Húsvét a hegyen.

A húsvéti ünnepekre való készülődést már hetekkel ezelőtt megkezdte tudatalattim. Talán emlékeztek első tavaszi vizitkártyámra, melyben egy irtó különleges műhely-boltba, a szentendrei Art6 üzletbe látogattam és az itt látható kirakat-tárlatokra invitáltam mindenkit. Aki velem tartott, részt is vehetett egy húsvét váró kiállításon, ahol Simon Edina keramikus mutatta be tavaszi kollekcióját, melyet a szokásos művészi körítéssel tálaltak (majd  néhány személyes mondattal megnyitottak) a bolt kézműves tulajdonosai. Törékeny tojások, kalitkából kiröppenő madarak, terítékek üde türkízben és bárányok, melyek nem mindig fehérek..: Edina új termékei ismét szemet és szívet gyönyörködtetőre sikerültek. Muszáj  is volt közülük egy levehető tetejű, kék virágmintával festett tojást birtokba vennem és hazavinnem saját húsvéti asztalomra. 











Legutóbb épp hét éve jártam Edinánál, innen datálódik barátságunk is. Kapolcsi kiállításain azóta minden évben találkozunk, egyeztetjük aktuális családi állapotunkat és munkáinkat. A 2007-es vizitkártyát Róla és a hegyen lakó kis kosairól itt olvashatjátok. Így épp ideje volt, hogy ismét felmásszak hozzá az esztergomi Szent Tamás hegyre... Kávézzunk egyet, s leltárba vegyem a csuda csinos házának színe változásait (melyet egy újabb cikkben bemutatok majd nektek) és a kis műhely kredenceiben sorakozó szépségeket. 
S képzeljétek, ott útközben, a  tavaszi napsütésben, a virágillatú kertek alatt, a karnyújtásnyira álló Bazilika és a barokk kálvária stációi között járva, a Húsvét örömteli hangulatába lépcsőztem bele, észrevétlen... Szép ünnepet Mindnyájatoknak! 












Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése