2015. jan. 29.

Gyerek, szoba, otthon...

Ha az otthonosság, a „fészek-meleg” érzését  már gyerekkorban megtapasztaljuk,  egész életünkben végigkísér minket az igény:  a harmonikus otthonra való törekvés.  A bemutatott példákban olyan családokhoz látogatunk, ahol a gyerekszobák és kis lakóik megnyílnak nekünk, miközben a szülők lakberendezési tapasztalataiból meríthetünk ötleteket.Gyerekszobás cikkem barátaim otthonairól a Fundamenta "Otthonok és megoldások" januári magazinjában, Kitzinger Szonja, alias Otthonédes szerkesztésében: 

Mese a tetőtérben

Saját műtermükből alakították gyerekszobává a tetőtéri teret egyetlen kislányuk számára a grafikus szülők.


 A meglehetősen tágas hely miatt Bojka szobája szokatlanul nagy méretűre sikeredett, ami ovis korában nem tetszett a kislánynak, hisz a gyerekek inkább kis kuckókra, búvóhelyekre vágynak. Ezért a szülők - Bojka igényeit, érdeklődését, ízlését figyelve - kezdetben saját festésű paravánnal, később térbe forgatott bútorokkal igyekeztek felosztani kisebb egységekre a teret. 



Bojka ma már nyitott szemmel jár a  világban, nézegeti a katalógusokat, vásárlásokat is tervez és bizonyos időközönként előáll az ötleteivel, saját birodalmát illetően. Ilyenkor akár egy egész hétvégét is rászánnak a változtatásra, közösen tervezve és húzogatva-tologatva a bútorokat.


-„saját otthonunk az igényeinkhez igazodik, azaz funkcionális, természetes, kényelmes és a végletekig egyszerű. Kell a hely a kutyáknak rohangálni, nekünk társasozni, festeni, alkotni. Gyermekünk is azt a szülői mintát látja, hogy az otthonunk az a hely, ahol a saját természetes világunk vesz körül, divattól függetlenül. Velünk élnek a természetes anyagok, amiket természetes módon ápolunk és a játékaink, melyeket együtt tervezünk és részben magunk kivitelezünk.” -  mesél a náluk tapasztalható otthonosság-érzésről László és Beatrix, akik mára kinőtték az otthoni munkaterületet, így önálló irodába költöztették cégüket, a Marbushka játékmanufaktúrát. Bojka lányuk már a kezdetektől részt vesz a játékok születésében, legutolsó közös alkotásuk a csinos nagylány: Emma baba. 




Két kis szobában elfér a nagyvilág

„-Szeretünk utazni, imádunk hazatérni !„- vallja Úr Eleonóra batikművész és férje Zsigmond, akik két kamasz gyermekükkel egy Duna parti kisvárosban találták meg a házat, melyet némi átalakítással saját ízlésükre formáltak. Nadin és Milán már a kezdetekkor határozott elképzeléssel vágott bele saját szobája berendezésébe, mely ötleteket a kreatív szülők is támogatták. 




Így a fehér galériás, pink színű, virágos-textiles, üvegcsilláros  „csajos” szoba  és a fiúsan vagány, sötét türkíz, kuckós lakrész a két testvér saját ízlésvilágát tükrözi.  A közös színválasztás, falfestés, bútorkeresgélés épp oly természetes volt számukra, mint a család mindennapjait meghatározó közös alkotómunka, melynek fő terepe Eleonóra batikműhelye és nyári kézműves táborai, amit itt, a családi házuk kertjében tart. Gyerekei szobáit is több, saját készítésű festmény, agyag- és textilmunka díszíti. A műveket jól kiegészítik a család rendszeres, életmódszerű utazásaiból származó tárgyi emlékek – szobrocskák, képek, kövek, kagylók, termések - melyeket távoli egzotikus országokból gyűjtenek és hoznak haza a gyerekek. 



Ezalatt édesanyjuk a helyi kézművesek műhelyeiben tanulja a textilfestés ősi technikáit, majd itthon elkészíti és kiállításokon mutatja be a távoli kultúrák – mexikói, indiai, balinéz - inspirálta batikképeit. 



A hosszú utazásoktól, a rendszeres helyváltoztatástól mindnyájukban alaposan felértékelődik az otthon fogalma, ahová mindig jóleső érzés megérkezni, újra és újra belakni a szobákat.

Hárman, egyben

-„Három kisgyermek számára otthont teremteni még a szakembereknek sem egyszerű feladat..”-
Ezt vallja Dobos Botond és Gerzsenyi Judit, az Intramuros építésziroda két alapítója, akik saját családi házuk tervezésében egyszerre voltak tudatosak és flexibilisek, a témát illetően. 


Egy óvodás és két kisiskolás gyermekük szobájának kialakításakor ugyanazon gyakorlat mentén haladtak, amit megrendelőiknél is rendre alkalmaznak a családi otthonok tervezésében: a múló divatok és klisé-megoldások helyett egyszerűen csak gondoljuk végig a család életritmusát, gyermekeink napirendjét, a családtagok egymáshoz való viszonyulását. Ki-kivel és hol szeret aludni? Hol lehet a legjobban olvasni, leckét írni? Mikor ébrednek és térnek nyugovóra az egyes családtagok? Hová tüntessük el a temérdek gyerekjátékot? Hasonlóan egyszerű kérdésekre válaszolva, az így felvázolt „szokás-térkép” adhat támpontot az egyes lakrészek kialakításában. 



Juditéknál  egyenlőre mindhárom csemete egyetlen szobán osztozik, ám az úgynevezett „gyerek-nappali” kialakításával alaposan kibővül a gyerekek élettere, melynek aktív része a fedett tornác, sőt a kert is. Előző, kisebb alapterületű lakásukban a testvérek megszokták a közös játékot és alvást, így ez a szokás az új, tágas otthonban is megmaradt.  A zongoraórákra, mozgásos játékokra, családi hancúrozásra kiváló terep a kisnappali, ahol az alkalmi rendetlenség, az elöl hagyott játékok sem okoznak gondot. 



A kertvárosi életformába sok szabadtéri játék és egy saját kutyus is belefér, a belvárosból kiszabadult család legnagyobb örömére. Az új házban – ahol Judit és Botond irodája is helyet kapott – maguk a szülők is megtalálták azt az ideális otthont, amire mindig is vágytak, s ez a mindennapi harmónia rendkívül jó hatással van a kicsikre. 

Ha tetszett neked a cikk, akkor tetszik a vizitkártya világa is...csatlakozz hozzám a következő kalandozásra!





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése