2015. júl. 27.

Élménymajor, természetes extrákkal

Ahogy minden évben, úgy idén is megérkezett hozzám az írásos invitáló a „Kendlimajori nyár” eseménysorozatra, mely a látványos pünkösdöléssel indul és az augusztusi állatbehajtással zárul. Közte zenés mulatságok, pajtaszínház, borkóstolók, művésztalálkozók, lovaskocsis kirándulás, örömfőzés, állatsimogatás és még ezernyi színes program várja a Kisrécse -Kendlimajorba érkezőket.




                                           

 Amúgy kora tavasztól késő őszig honi és külföldi családok veszik birtokba a szóban forgó gazdaság vendégházait, melyek Kati, Veri, Jancsi névre hallgatnak, hisz itt az állatok mellett a házaknak is nevük, sőt lelkük van. Nyáridőben a major pajtáit, csűrjeit, borospincéjét és szénapadlását is ellepik a nagyvárosi rohanást maguk mögött hagyó vendégek, hogy lassítsanak életükön legalább pár hétre. Sokan közülük évente visszatérnek, hogy autó helyett lóháton, lovaskocsin vagy kisvasúttal fedezzék fel a környék természeti kincseit, és a gyalogtúrák során ritka növényekkel és egy jellegzetes állatvilággal ismerkedjenek a zalai lankákon. Majd esténként közösen poharazgassanak a házigazdával, Czinki Lászlóval, aki e táj szülötte. 







Míg László a birtok önfenntartási technológiáin és a végeláthatatlan tárgy-gyűjtemény állagmegóvásán dolgozik, német felesége Ortrun művésztáborokat, kézműves-és festő-foglalkoztatásokat szervez a szépre fogékony vendégeknek. A nemzetközi hírű kert-és tájépítő mérnök, egyetemi tanár és feltaláló gyermekkori álma valósult meg, mikor a külföldön töltött évtizedek után végleg hazatelepülve megvette az első omladozó vályogházat és a hozzá tartozó udvart  a pusztuló félben lévő majorban. Saját háza mellett újabb és újabb romos épület tatarozásába kezdett, melyek mára patinás vendégházakként szolgálnak egy különleges falusi vendéglátási forma kialakításához. 






A málladozó épületekben talált relikviák és László saját, több évtizedes gyűjtőmunkája teszi ki azt a páratlan tárgy-gyűjteményt, mely helyet kapott itt, a major fő-és melléképületeiben, pincétől a padlásig felhalmozva. Szövőszéktől a hintalóig, egérfogó-gyűjteménytől a cséplőgépig, az antik traktortól a muzeális lószerszámig felsorolhatatlan a régi tárgyak sora, miközben Czinki László Európa hírű öko-szabadalmait – a megújuló energiák változatos hasznosítását, szennyvíztisztítást, szabadtéri játékrendszereket, zaj-és rézsűvédő alkalmatosságokat - is megismerhetjük.






 Az esseni egyetem volt tanára ma több hazai alapítványban  küzd többek közt a szigligeti vár felújításáért, a környék falvainak megmentéséért, a zalai táj védelméért, a falusi turizmusért, a megújuló energiák újra felfedezéséért, miközben helyi ovisoknak, iskolásoknak tart  foglalkoztatásokat saját mintagazdaságában. Szívesen mesél minderről, mialatt helyben sütött kenyerét és házi pálinkáját megkóstolod Kisrécse-Kendlimajorban!




Tájjellegű cikkemet az augusztusi A mi otthonunk magazin "inspiráló otthonok" rovatában olvashatod teljes egészében. Ha tetszett, add tovább hírét a vizitkártya facebook oldalról!





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése