2016. aug. 21.

Rusztikus redizájn

Nálam a belső változás hozza magával a külső átalakítást…” – mesél Bély Ágnes keramikus a legutóbbi lakberendezési projektje részleteiről, melyet hosszas álmodozás, sőt évekig tartó bútor-és építőanyag gyűjtögetés előzött meg. Hiszen Ági szerint minden tárgy tökéletesen alkalmas valamire…





Huszonkét éve vásárolt tornácos vályogházát már nem először alakítja át, mindezt azzal a körülménnyel bonyolítva, hogy az épülethez tartozó kerámia műhelyben egy percre sem állt meg a munka és a család sem költözött ki az otthonából a folyamat során. Falbontás mellett főztek, cúgos szobákban aludtak, mesterek társaságában élték hétköznapjaikat és készültek a kézműves vásárokra csodaszép, magastűzű kerámiáikkal.







A projekt mindvégig a háziasszony, Ágnes művezetésével zajlott, aki már első pillantásra is komoly fantáziát látott ebben a vályogból és Naszály hegyi mészkőből épült módosgazda házban. Ma sem bánta meg, hogy egy expressz-ingatlanhirdetés nyomán, a lakatlanul romos állapot ellenére megvette az épületet és otthonra talált a nógrádi dombok között. 





Otthonának meghatározhatatlanul színes stílusa egyszerre árasztja a művészemberekre oly jellemző szabadság-ideát, a megújulás képességét és azt a nyitottságot, mely beenged a látótérbe más kultúrákat és társművészeket is. E rusztikus vidéki házban is akad egzotikus bútorok és nomád textíliák a keleti világból, antik használati tárgyak és bontott anyagok egy letűnt korszakból, dísztárgyak és festmények hazai kortársaktól.





A régi fenyőbútorokkal berendezett, antik hatású cementlapokkal burkolt konyhában egy fatüzeléses sparhelt is helyet kapott, ahol vaslábosban főnek a család kedvenc étkei. A pult lapja egy ódon disznóvágó asztal volt, az ajtók ódon szekrényekből származnak. 




A galériaszintről a fogópárok között lelátunk a nappalira, ahol a bontott téglákból rakott tekintélyes méretű tömegkályha – Szentgróti Pál munkája - szintén új és nagyon hasznos eleme Ágnes idei lakásfelújító projektjének. 





A nappali feletti galéria most Ágnes hobbiszobája. Itt készülnek azok a tarka selyemvirágok, melyek nyaklánc és hajdísz formájában legalább annyira kelendőek a kézműves vásárokban, mint a kézműves család ó-réz mázas kerámiái.




 A bontott tégla ívvel díszített falbontás jóvoltából az eddig különálló étkező és nappali most egyetlen tágas térré alakult. A rusztikus megoldásokat Ági elképzelése után a „romhányi csodakőműves”, Hídvégi Zsolt kivitelezte.



A megszépült fürdőszoba is a „rusztikus redesign” stílus magasiskolája. Cementlapok az Antik centrumból, az avitt kredenc a váci Tolerián Titusz raktárából, a sok apró ötlet a kreatív háziasszonytól származik.
S hogy ne legyen káosz a stílus-kavalkádból, Ági ízléses burkolatokkal és színharmóniával teremtett közös nevezőt. A bontott tégla, a nyers mészkő, a szépen kezelt hajópadló, az antik hatású cementlapok, az egységes tónusra festett-csiszolt bútorfelületek adják a sorvezetőt a lakberendezésben. Épp olyan következetesen és lazán, ahogy a hódmezővásárhelyi fazekas iskola óta saját műhelyében, a folyton megújuló munkáiban teszi alkotótársával, Lászlóval.



Strapabíró, kézzel írókázott, archaikus használati kerámiáik mellett a hazai és nyugat-európai szakmai kiállításokat is bejárták félporcelán dísztárgyaik. Rajtuk a saját fejlesztésű, térhatású kristálymáz jelzi: a nagy szükség és a vakmerő kísérletek általában jó fényt vetnek életünkre!.."



Házbemutató cikkemet nyomtatott formában az augusztusi Otthon&kert magazinban találjátok, "Egyedülálló tarkaság" címmel. Várlak a Vizitkártya face-oldalán, ahol ha értesítést kérsz, láthatod a következő izgalmas otthont, ahová vendégségbe megyünk... Hívd barátaidat is, oszd meg a posztot!   

1 megjegyzés:

  1. Szép igazán. De azt a régi sublótfiókot így lehetett a legtökéletesebben kivégezni.

    VálaszTörlés