2016. okt. 14.

Hagyom, hogy meséljen...

Szegedi Katalinnal, a magyar meseillusztrátorok állócsillagával nagyjából két éve egyeztetjük a vizitálást, de a ráérős beszélgetést mindig beelőzi valami. Hol legújabb könyvét kíséri nyomdába, vagy saját kiállításán sztorizgat… hol éves mesenaptárját készíti, vagy workshopot vezet… hol gyerekfesztiválra hívják, vagy svéd fordítást felügyel, de Katalin tempóját nem lassítja az idő.




Így kész ajándék ez a fél délután, amikor isteni pástétomait teszteljük a kerti étkezőjében és a megszokott, indíttatásról-hitvallásról -tervekről szóló életrajzi riport helyett inkább saját otthonának meséjét - a felújítás kalandját, sőt a „nyitott napok” forgatókönyvét is - megtudhatjuk tőle:




 -„A családi legenda úgy szól, hogy ezt a gyönyörű házat a kisfiunknak köszönhetjük! Hisz vele, a harmadik gyermekkel kezdtünk házat keresni budapesti lakásunk után. Elsősorban régi házat szerettünk volna, mert azt a hangulatot, amit egy idő rágta épület nyújt, azt a legszebb új ház sem tudja megadni. Már a kilencedik hónapban voltam, amikor álmainkat részben feladva egy szentendrei házat készültünk lefoglalózni… azonban az a bizonyos másnap máshogy alakult. A kisfiam aznap született meg.  A férjem lemondta hát az alkut, és kezdődött elölről a házkeresés. A családom  aztán  egyik nap hatalmas lelkesedéssel rontott be hozzánk a kórházba:  megtaláltuk álmaink otthonát, egy régi házat a Duna másik oldalán!  Innentől fogva aztán felgyorsultak az események… 



A felújítás fontos szempontja volt, hogy visszaállítsuk, sőt hűen megőrizzük a ház eredeti jellegét. A férjem annak idején rengeteget kutatott- tervezett, hogy vajon hogy is lehetett mindez régen. Jó lett volna az alaprajzon kívül régi fotókat látni az eredeti állapotról, de ilyeneket nem találtunk. Annyit tudtunk csupán, hogy az 1920-as években épült ház egy polgári család nyaralójaként szolgált, amit az államosítások idején az eredeti tulajdonosoktól elvettek és más családokat költöztettek bele. Nem akartuk őket háborgatni, ám amikor megkerestek minket, megnyugodtak, hogy jó kezekbe került néhai otthonuk! Pedig az átépítés kezdetén fél évig csak bontottunk…  A ház egyik legkarakteresebb jellegzetessége, a lépcsőház például hiányzott. A nappali gyönyörű, kétszárnyú ajtaját pár házzal odébb, egy disznóól oldalának támasztva találtuk meg, mielőtt újra visszaépítettük. Megviselt felülete emlékeztet a ház hányatott történelmére, de mi épp így szeretjük. Ahogy nagy kedvencünk a hozzáépített napfényes műterem is! Erre azért volt szükség, mert a tájolásból adódóan az összes szoba sötét volt a grafikai munkákhoz. Az új épületrészt a férjem tervezte és ebben is igyekezett megtartani a ház, illetve a környék korabeli építészeti stílusát.




Az én műtermemen kívül még egyéb műhely is helyet kapott a házban, így a férjem fotóstúdiója illetve egy kisebb nyomda. Bár Ő nem hivatásos fényképész, de antikolt medáljaimról tárgyfotókat és képeimről –kollázsaimról reprodukciókat készít. Senki másra nem bíznám ezt a feladatot. Igazi társként mellettem áll, amikor nyitott közösségi térként működtetjük a házunk. Minden évben, húsvét és karácsony előtt „Nyitott Műteremvásárt és Kiállítást” rendezünk, az év végit mindig november utolsó hétvégéjén. Az évek során egyre népszerűbbek lettek ezek az alkalmak, nem csak a környékről, hanem az ország minden tájáról érkeznek látogatók, három napon keresztül. Mindig nagyon jól érzi magát mindenki, mert az alkotások nézegetésén kívül igazi családias hangulatban várjuk a látogatókat. Jókat lehet beszélgetni egy pohár borral vagy teával a kézben, ráadásul saját készítésű finomságokkal szoktuk meglepni a betérőket.




Ugyancsak más arcát mutatja átrendezett otthonunk, mióta a „MagnóliákMűhelye” társaság segítségével illusztrációs workshopokra is vállalkozom. Ezeknek a tematikája mindig valamelyik könyvem illusztrációi köré szerveződik, az adott stílusban készítünk képeket a résztvevőkkel, akik nem feltétlenül rendelkeznek rajztudással. A siker érdekében a kollázs technikáját választottam, így mindig gyönyörű alkotások születnek. Egy ilyen közös vidám alkotónap mindannyiunkat feltölt és munka közben én is sokat kapok a vendégeimtől.




Nálam járva talán nekik is feltűnt már, hogy otthonom és illusztrációim stílusa nyilvánvalóan egy kölcsönhatás, melyben olykor nehéz kitalálni, hogy mi alakítjuk-e a házat, vagy ő minket… Azt hiszem, ugyanazzal a szemlélettel állok a témához, ahogyan a képeimhez is: tisztelem azt, ami régi! Aminek története van. Hagyom, hogy a tárgyak maguktól meséljenek, ezáltal tovább élnek az általam illusztrált könyvekben, vagy a saját meséimben… „

Aki kíváncsi rájuk, járjon utána november 25. és 27. között Katalinnál, a mesék házában!


Október-novemberi vizitkártya cikkem nyomtatásban a Széplak magazinban! Ha tetszik, add tovább hírét és gyere a Vizitkártya közösségbe, ahol máris indulunk a következő otthonba, élménybe!