2017. dec. 6.

Angyalok a fürdőmben (egy vizesblokk színeváltozása)

A közelgő ünnepek hatására mindig felerősödik furcsa vonzalmam az angyalok, szentek és válogatott vallási ereklyék iránt, melyek előző otthonomat teljesen ellepték. Nagy részük most dobozban pihen, de néhányan menedéket kaptak új lakásom fürdőszobájában. Egy vizesblokk átalakulásának története következik, azaz saját projekt a blogon. (a cikk nyomtatott változata az Otthonok&megoldások magazin egyik régebbi számában jelent meg)


 „Működik, de nem tetszik…” – gondoltam  már első látásra, ahogy a százéves házban - leendő új otthonomban - a fürdőszobához ért a körsétám. Na jó, el kell ismernem, hogy a helyiség funkcionál, szétverni kár lenne, hisz annyi minden másra kell a pénz… de hogy én itt nem tudok esténként jólesően a habokba merülni, azt már előre borítékoltam.



Ezért a beköltözés előtti időszakot intenzív tervezéssel töltöttem, melynek végcélja egy hangulatos, kissé romantikus, ugyanakkor kellően frivoll, de mindenképpen ízléses női budoár képében testesült meg. Kiindulásként a kartondobozokban várakozó, szívemhez nőtt apró dísztárgyaim, képeim, kellékeim adtak erőt a projekthez, remélve, hogy velem együtt mindahányan megtalálják majd helyüket az új, cseppet sem mellékes helyiségben.


Mivel a kőművest és a burkolót teljesen kihagytam a tervezésből, segítségül a színekhez fordultam. Azaz mindent, ami jelenleg nem tetszett az enteriőrben – a fehér falak és a márványos rajzolatú csempe – egyszerűen átfestettem. Persze jó előre tanulmányoztam a nálam haladóbb DYJ -bloggerek és gyakorló lakberendezők  tapasztalatait. Az alapszínt a fajanszok türkíz tónusa adta, hisz ezen változtatni nem lehetett. „Ha lúd, legyen kövér” alapon a fehér falakra ennek a színnek egy mélyebb, karakteresebb árnyalatát kevertettem ki  Trilak Héra Prémium lemosható falfestékből.




Most már csak magát a fürdőszoba jelentős részét borító unszimpatikus csempét kellett likvidálni, miközben a króm törülközőtartók és lámpatestek, a polcok és a tükör is sorra lekerültek a falakról. Teljesen más, a moderntől eltérő miliőt akartam, hisz egy műemlék jellegű épületbe költöztem, vastag falak és míves nyílászárók közé. A csempére elsőként - a tisztítás és zsírtalanítás után - egy makacs tapadó-alapozó, a Tikkurilla Otex terméke került, hogy a fedőfestéknek legyen mibe „kapaszkodni” és ne csúszkáljon a magasfényű kerámia felületen. Mivel a Tikkurilla Feeling nevű lemosható fedő festékből a fehér „színt” választottam, az alapozóból is fehéret vettem, de a cég képes ugyanarra az árnyalatra színezni mindkét komponenst, ami nagyot lendít a fedési rátán. 



Ahogy a festésben segítkező lányom ecsete nyomán a régi csempe lassan eltűnt a rétegek alatt, úgy kaptam hatványozott erőre és új ötletekre a folytatást illetően. Mert a festés olyan, mint a kertészkedés: kikapcsol, önbizalmat ad, gondolatokat ébreszt… Íme néhány kép a végeredményről:





Az eredetileg szobába szánt bútorok és kiegészítők egy részét átcsoportosítottam a fürdőbe, mert egyrészt mindig is vágytam egy békebeli polgári hangulatú szobásított vizesblokkra, másrészt nem akartam további bútorvásárlásba fogni. Ezért a bizományiban vadászott márványlapos éjjeli szekrényke, a kerekes antik zsúrkocsi, faragott falitékák, a thonettszék, a sárgaréz falikarok és metszett üveges csillár ha akarták, ha nem, fürdőszobai berendezéssé avanzsáltak. Alájuk egy kisebb perzsaszőnyeget kaptam az OldDekortól, melyhez prímán illettek bordó törölközőim. A meleg színű textíliák jótékonyan bélelték a helyiséget, hozzájuk kizárólag természetes anyagú tárolódobozt használtam: a szennyes, a kozmetikumok, a virágok mind-mind szép szövésű kosarakba, szakajtókba kerültek.





 Kerámiákból is illeszkedő színűeket választottam, illetve megtalálták helyüket Simon Erika manói és Vízmathy Mária keramikus csíkos macskái és meztelen angyalszobrai is. Talán nem szentségtörés, de a kissé giccses szentkép-gyűjteményem egyes darabjai is belopóztak a fürdőszobába, porcelán Mária szobrok és gobelin macskaportrék társaságában. 






Mivel a falvésést mindenképp el szerettem volna kerülni, a fürdőszoba eredeti lámpáitól eltérő antik falikarom ügyében egy rendhagyó, de látványos manőverre kértem ezermester ismerősömet, aki a villanyszerelést végezte.  Vésés és takarólécek nélkül vittük odébb az áramot! A magyar Tilka manufaktúra csodaszép textilkábeleiből az arany színűt választottam és engedtem szabadon kanyarogni az eredeti áramforrástól a falikarokhoz , sőt a látvány kedvéért még csinos csomókat is kötöttem rájuk.




A képeken ábrázolt fürdőszoba kivitelezése három intenzív napot vett igénybe. Ebben a fal-és csempefestés, a mosógép és falikar bekötés, a bútorok és tárgyak elhelyezése is benne foglaltatik. Mivel gyakorlatilag mindent „hozott anyagból” főztem, csak a festékek, a textilkábel és a ráfordított időm került pénzbe. 
Ha hasonló enteriőr-faceliftingre vágysz, vagy klassz lakásokról olvasnál, keresd a Vizitkártyát a blogon, face oldalon, vagy emailben. Köszi, ha a posztot megosztod!






2017. nov. 29.

Koszorúd rendben?

- Anyu, ugye koszorúnk rendben? - üzent rám a gyerek a messengeren...
Élő lelkiismeretem ő, aki már félig-meddig külön élve, száznegyven kilométer távolságból is bármikor képes gyengéd csapást mérni női szerepeimre. Tehát már megint nem vagyok mintaanyu, aki miközben mos, főz, virítja a lóvét és lépést tart a világgal, nem felejti el karácsonyi dekorba borítani a házat, még advent előtt...
Oltári szerencsém, hogy a tavalyi koszorúnk szavatossága - némi fakulás ellenére - még kitart, mindössze kis fazonigazgatás után kiált, melyet dekoratőri emlékeimmel gyorsan eszközlök.





Az elmúlt évem decemberi cikke ugyanis Somogyi Edináról, a Naftalin művek koszorúkészítőjéről szólt, akitől egyrészt bőven feltankoltam nyersanyagból, ugyanakkor Ti is rendelhettek még tőle kész koszorúkat. Íme néhány kép Edina otthonáról és a csodás műremekekről, IDE KATTINTVA pedig a cikk olvasható.









Ha kimaradt volna életemből Edina, egészen biztos, hogy Szántó Ági virágkötőhöz fordulnék koszorú-ügyben. Meg sem állnék a Vörösmarty tér adventi vásárában tündöklő standjáig, ahol kedvemre válogatnék eszméletlen szép karácsonyi dekorjai közül.
Ági a természetesség híve: saját termesztésű levenduláiból dolgozik, koszorúin semmi csicsa, csak az erdő-mező szárított növényei és apró termései, fűzve-kötve... Sőt, még illatozó teáit is vihetjük ajándékba melléjük.






Standjai télen és nyáron, Budapesttől Kapolcson át Káptalantótiig élményszámba mennek, messziről megismerem őket. Minden évben megbeszélem a riportot vele, de mire észbe kapok, már rohan levendulát szüretelni, vagy akárhova... De ti most karácsonyig megtaláljátok a téren:




Amikor még gyakorló kisgyermekes voltam és jobban elviseltem a szülőtársakat, gyakran jártunk kézműves foglalkozásokra, amit ma workshopnak hívnak. Később már saját konyhaszigetemen is rendeztünk random barkácstábort, mert a kölykekkel együtt alkotni a legjobb mulatság, amennyiben befogjuk őket takarítani!


Tehát aki nem a készen vett termékek híve, inkább a maga teremtette világra vágyik, menjen el a budaörsi Majorba, ahol már túl vannak egy mézeskalács sütésen és egy dekor-délutánon, melyet december elsején megismételnek az Airika társaságában. Gyorsan jelentkezzetek rá, ITT, A MEGHÍVÓBAN! :





Gerzsenyi Andrásról és Mariannról, a kultúrkávézó négy gyermekes építész tulajdonosairól idén olvashattatok a vizitkártyán, aki lemaradt, IDE KATTINTVA pótolhatja:



Ahogy ismerem őket, decemberre még jó néhány, hangulatos, ízletes adventi programmal lepik meg a látogatókat, miközben naponta változó menűvel és újhullámos kávéikkal is készülnek.


Élményekkel teli készülődést Mindnyájatoknak, miközben megosztjátok ezt a posztot és olvassátok a Vizitkártyát!